2. rész- Rám akarsz mozdulni, Styles?

Rám akarsz mozdulni, Styles?

- Gondolom most eléggé kivagy… - fürkészett Harry miközben beültünk a lerobbant autójába, mert kezdett hideg lenni.
- Hát nem volt semmi a mai napom, de lapozhatnánk? Nem akarok erről beszélni. Inkább azt meséld el, miért nem hívtál még autószerelőt… - ráncoltam a homlokomat.
- Mert mondjuk nem dolgozik az éjszaka kellős közepén? - kérdezett vissza.
- Hát jó… És akkor most mit fogsz csinálni?
- Várok holnapig. - közölte. Kis csend következett amit végül ő tört meg. Kicsit szarul és éreztem magam, hogy végre találkozunk ennyi idő után, végre beszélgethetünk és erre nincs mondanivalónk, de szerencsére nem így lett. - Na és miről maradtam le ebben a 3 évben? Mi történt veled?
- Semmi. Éltem az unalmas hétköznapjaimat. - zártam rövidre a témát.
- Hát nem vagy valami bőbeszédű… - állapította meg Harry.
- Tényleg nem történtek velem érdekes dolgok… olyanok mint veled, meg pláne nem. Idén fejeztem be a sulit, ősztől indul az egyetem, a nővérem Spanyolországban van még pár hétig, anyámék meg valószínű el fognak válni. Talán ez a érdekesebb most. - számoltam be Harrynek.
- Kristen Spanyolországba ment? - lepődött meg Harry.
- Igen. Kirepült a barátjához. - vágtam rá.
- Á, értem. - bólintott egyet. - És te nem repülsz ki a barátodhoz? - kérdezte mire leblokkoltam.
- Mi van? - röhögtem el magam. - Nincs semmilyen barátom, de ha lenne, biztos nem külföldi lenne, nem bírom a távkapcsolatot, szóval sehová nem repülnék…
- Bocs, azt hittem van pasid…
- Rosszul hitted. - ráztam meg a fejem.
- Jól megváltoztál mióta utoljára láttalak… - nézett végig rajtam.
- Te beszélsz? Régen még kis „husis” Harry voltál, most meg… - tártam szét a kezem.
- Azért ne essünk túlzásokba…
- Sosem esek túlzásba. - vágtam rá rögtön.
- A szüleid nem fognak keresni? - váltott témát.
- Már biztosan keresnek, de nem igazán érdekelnek. Csak szólj nyugodtan ha zavarok, lelépek.
- Nem, nem! Nem maradhatsz egyedül az éjjel… Meg különben is, még csak most találkoztunk. Jó lenne ha maradnál. - magyarázta Harry.
- Szóval szeretnéd hogy maradjak?
- Ha nem bánod…
- Oké. Maradok. - jelentettem ki.
- Tehát azt mondtad, nincs pasid, ugye? - tért vissza egy előző témára.
- Igen… Szingli vagyok, de ez miért is érdekel…? - vontam fel egyik szemöldökömet. Harry nem válaszolt. Csak vigyorogva pásztázott szemeivel. Ismerem őt már annyira hogy tudjam, mit takar ez az idióta, mégis perverz vigyor, és mivel sosem voltam az a típus aki magába fojtja véleményét vagy mondanivalóját ( na jó, csak pár esetben) rákérdeztem. - Csak nem rám akarsz mozdulni, Styles? - figyeltem arcának minden egyes rezzenését. Éreztem, hogy valami ilyesmit gondol. Szívem félt a választól…
- Mi?! - röhögte el magát kínosan. - Dehogy… nem. Rád? Soha.. Mármint, úgy értem, mi csak barátok vagyunk… - gesztikulált kezeivel. Nem hittem neki. Mármint, ezt most remélem senki nem veszi úgy, hogy mekkora egoista barom vagyok, hogy azt hiszem rám akar mozdulni Harry Styles, de Harry zavartnak tűnt, mintha lelkiekben lebukott volna. Nem számított arra, hogy majd így rákérdezek.
- Igen, barátok. - kezdtem el én is vigyorogni, majd levettem róla a tekintetem. Azonban az ő tekintetét még mindig magamon éreztem. És… igazából egy pár pillanaton belül pedig egymásnak estünk… Mármint úgy, hogy heves csókcsatába kezdtünk (mindezt egy kocsiban) mint valami kiéhezett állatok. Aha „csak barátok” vagyunk, tényleg. Tudtam hogy hülyeséget csinálok, de ezzel ő is tisztában volt, mégsem álltunk le. Kezei végigsimították a combomat, majd a fenekemre is rátévedtek… Én közben a göndör fürtjeiben kutattam, amikor hirtelen visszatértem a valóságba.
- Harry, Harry! Mi a francot csinálunk?! - toltam el magamtól. - Nem vagyunk észnél… - kaptam a fejemhez idegesen, majd ismét hazagondoltam.
- Azt hittem te is akarod… - nézett rám Harry tátott szájjal.
- De mégis mit? Lefekszünk egymással, csak úgy 3 év után, ráadásul úgy hogy mi „csak barátok” vagyunk????? - akadtam ki.
- Igen, mert azok vagyunk. - közölte Harry, mintha ez tök egyértelmű lenne.
- Akkor te nem vagy tisztában a barátság fogalmával… - ingattam a fejem. - Minden „barátodat” ágyba viszed?

- Nem, más helyszínek is voltak. - felelte egy hatalmas vigyorral a fején, mire beleboxoltam egyet a vállába.
- Ez nem vicces! Gondolkodj már, vagy te komolyan csak a farkaddal bírsz létezni? Ha ez most megtörtént volna, akkor… a barátságunknak annyi. - csuklott el a hangom. De, amúgy tényleg! Ha most itt megtörténik köztünk AZ, akkor tuti hogy utána minden megváltozna…
- Jó, lehet elszaladt velünk a ló, de miért tenné tönkre ez a barátságunkat? Csak egyszeri alkalom lenne… - magyarázta, mire elképedtem.
- Tudod én nem akarok beállni a sorba, azokhoz a lányokhoz akikkel „egyszer volt szerencséd találkozni”… Minek nézel te engem? - dühöngtem.
- Sherrie félreértesz! Mivel mindketten barátok vagyunk ezért ez egyikünknek sem jelentene semmit, pont ezért.
- Nem értelek. Akkor miért akarod? - néztem rá kérdőn.
- Te is akarod. - vigyorgott megint.
- Álmaidban!
- Most miért…? Ha úgy vesszük, ez olyan mint a Barátság Extrákkal …. Nem jelent semmit. Ugye? - pillantott felém kérdőn. Az őszinte válaszom a kérdésére ez lenne: Nem szeretem az a filmet, de igen, képes lennék ebbe belemenni, nem tudom miért. És nem, tényleg nem jelentene semmit. De van egy kis bökkenő…

- Nem, semmit. De … én… szóval, én még… szűz vagyok… - kaptam el a tekintetem Harry-éről.
- Most azt gondolod hogy ez gáz? - kérdezte hirtelen. - Mert nem az. Mondjuk, igaz, a mai világban már a természetes az az, hogy egy 14 éves lány nem szűz.
- És a természetellenes pedig az ha egy 18-20 éves lány az. - fejeztem be mondatát.
- Mi? Dehogy is… pont jó korban lennél, ráadásul velem történne meg.. először. Ez több szempontból is jó. - ült ki megint egy hatalmas vigyor az arcára.
- Nem, ez egy szempontból sem jó! - förmedtem rá. - Nőiességem burkát, nem fogom neked adni, te „trófeagyűjtő!”

- Azért remélem a pokolba nem kívánsz. - nevetett egyet Harry. - Gondold meg.. Azért az nem olyan rossz, ha velem fekszel le először. Ismersz, majd a jövőbeli pasidnál nem fogsz bénázni… és nem hinném hogy annyira taszító lenne a kinézetem. - nagyképűsködött.
- Ideje földre szállnod… Nem tudsz meggyőzni. - ellenkeztem.
- Igen…? És ehhez mit szólsz? - hajolt közelebb hozzám és megcsókolt. Csókja érzéki, és gyengéd volt, másabb volt mint az előbbi csókcsatánk. Ez tényleg elbizonytalanított, meg az érvei is, de ezt ő sosem tudhatja meg…

- Ne csókolgass már csak úgy… - húzódtam el tőle.
- Sherrie, tudom hogy te is akarod. Miért kell makacskodni?
- Mert kettőnk közül én gondolkodok egyedül az eszemmel. - feleltem cinikusan.
- És mi lenne ha egy kis ideig nem gondolkodnál? - támadt e „remek” ötlete Harrynek.
- Akkor sem történne meg. SOHA! - válaszoltam, majd kiszálltam a kocsijából és erősen becsaptam magam utánam ajtót. Nem hiszem el, hogy végre megint találkozunk annyi év kihagyása után, és ezt várja tőlem… Csak azért jött vissza hogy egy jó, kiadósat szexeljen. Hát erre várhat…

- Sher! Sherrie! - jött utánam, nekem viszont eszemben sem volt megfordulni. - Sajnálom, hülye voltam… nem kellett volna, belátom. - futott utánam, és megragadta a kezem. Én csak bámultam előre, mintha ő ott sem lenne. - Sherrie! Kérlek, szólj hozzám! - fogta meg kezeivel arcomat.
- Talán előbb kellett volna gondolkodni… - mondtam, miközben kerültem tekintetét.
- Tudom, és igazad van, jogos ha ezek után elküldesz a fenébe, de nem szeretném ha éjszaka egyedül lennél. - erre felnéztem rá. Mondandója őszintének tűnt, úgyhogy hittem neki.
- Tudod mi vagy? Egy igazi bunkó, perverz állat, aki mellesleg egoista barom is. És örülj hogy visszafogtam magam! - indultunk vissza a kocsijához majd beültünk, és szép lassan reggel lett.

1. rész - Csak sétáltam egy sötét utcán...

1. Csak sétáltam egy sötét utcán...

Sziasztok, üdvözlök mindenkit a legújabb blogomban! Meghoztam a legelső részt, és bár fogalmam nincs, tetszeni fog-e nektek vagy sem, tudnotok kell, hogy szeretek írni. Már csomó blogot elkezdtem de, mindegyiket félbehagytam mert semmilyen visszajelzés nem érkezett... :( Most persze nem arra akarlak benneteket, olvasókat kényszeríteni, hogy feltétlen kommentáljátok ezt a részt, de ha valaki úgy érzi hogy szívesen megosztaná velem a véleményét, meghallgatom ;) Azt is elfogadom, ha nem tetszik a történet bár egy rész alapján ezt nehéz lenne konkrétan eldönteni. Szóval én most eléggé izgatott vagyok, hogy tetszik-e majd nektek vagy nem, de azt még hozzátenném hogy szerintem ez nem lett egy szuper kezdés. Most már befogom, jó olvasást azoknak akik olvasni fognak! :)

Csak sétáltam egy sötét utcán, nem törődve azzal hogy kb. már hajnali 2-3 óra lehet. Gondolkoztam. Eltűnődtem azon, hogy milyen érzés az amikor valakinek kimondtad a boldogító igent, az oltár előtt, bevallottad neki hogy szereted, felkészültél arra hogy az egész életed vele éld le. Gyermekeket szülj neki, szeretetben neveld őket fel. És aztán az a valaki akiről azt hitted ismered, megaláz azzal, hogy megcsal. Megtöri a házasságot, konfliktusokat generál, és ezzel felborítja az egész család életét. Az én családomról van szó.
Apám megcsalta anyámat, egy idióta fruskával akivel titkos kapcsolatot folytatott, de anya egy smsből rájött apa titkára. Otthon azonnal kitört a balhé. Én ezt nem bírtam hallgatni, úgy hogy fogtam magam és felmentem a szobámba. A nővérem nincs itthon. Valahol Madridban mulatja az időt. Nem tudom hogy fogja fogadni a hírt, hogy apa megcsalta anyát.
Néhány gyereket a válás rosszul érint, mert azért mégiscsak egy új időszámítás kezdődik az életükben. Az a család ahol felnőtt, most kettéválik, két félre szakad. És a szülők is új életet kezdenek. A másik nélkül. És innen kezdődnek majd a pótanya/pótapa sztorik és viszonyok. Hogy a gyerek abban a tudatban él, hogy a szülei újra egymásra találnak majd, ezért képtelen elfogadni az új feleséget/férjet aki valójában tiszta szívéből szereti az apját/anyját. Így látja mindezt egy kisgyerek, vagy kiskamasz. De vajon én hogy álljak hozzá ehhez a helyzethez? 18 éves létemre, ma elsírtam magam, mint egy kisgyerek. Nem tudom mit szóljak apa tettéhez. Nem tudom, meg tudok-e neki bocsájtani. És anyának milyen rossz lehet most… Mekkorát csalódhatott apában. Én ezért nem pártolom a házasságot. Szerintem sosem fogok megházasodni. Majd ha találok valakit, aki úgy érzem, tényleg elfogad olyannak amilyen vagyok, és így szeret, akkor hajlandó leszek vele összekötni az életem de nem úgy hogy felveszek egy habos babos ruhát, bemegyek a templomba és kimondok egy igent, meg aláírok egy papírt. Szerintem erre nincs szükség ahhoz, hogy az emberek eldöntsék, össze akarják kötni az életüket az igazival. Elég ha csak kimondják egymásnak hogy „szeretlek” A házasság talán mindent csak elront. És 5 házasságból 3 biztosan válással végződik. És lelkileg egy válás elég megterhelő lehet. Talán hiba volt eljönnöm otthonról, de amikor már nem bírtak egymással és mindketten csak üvöltöztek, nem bírtam otthon maradni. Muszáj volt lelépnem. Talán így magukra maradva, szépen, normálisan is eltudnak beszélgetni.

Szóval csak sétálgattam, sétálgattam, a converse cipőm közben feltörte a sarkamat úgy hogy lekaptam magamról, és így már mezítláb sétálgattam egy sötét, kihalt utcán.( Nem vettem fel zoknit a cipőmbe.) Közben beleszívtam egyet a meggyújtott cigimbe, majd lassan kifújtam a füstöt. Én cigibe menekülök a problémák elől. Igen, nem valami szép és példamutató dolog, de rászoktam és nem tudom letenni. Ez van.
Ahogy sétálgattam, egyszer csak  halk lépteket hallottam meg a hátam mögül. Gyorsan megfordultam, de nem láttam senkit. Biztos csak képzelődöm, mondtam magamban. Aztán egy pár méterrel előrébb kirajzolódott egy alak. Egy emberi alak. Csak árnyékot láttam, mert sötét volt. Picit megijedtem, de tovább sétáltam. Már majdnem elsétáltam az alak mellett, amikor megszólított.
- Hát már meg sem ismersz? - bújt elő az illető. Rápillantottam.
- Te magasságos.. ég… - szívtam bele megint a cigimbe. Hihetetlen! Ez ő… Harry. Úristen de rég láttam már. Körülbelül 3 éve, amikor még senki sem ismerte őt. Meg persze a One Directiont… Amióta ismertek lettek, szerintem egyszer találkoztunk. Amikor elmentem egy X faktor fellépésükre. Pont akkor estek ki. Nem hiszem hogy sok szerencsét hoztam akkor a jelenlétemmel… - Vajon hány lány ájulna el ha megtudnák, Harry Styles áll az orrom előtt?. - vettem szemügyre Harryt, aki lássuk be, ezalatt a néhány év alatt alaposan megváltozott. Lefogyott, izmosabb lett, magasabb lett, hosszabb lett a haja, megváltozott a stílusa, és mit ne mondjak… eléggé sármos lett.

- Talán a Sherrie Madisonnak nevezett lány az első, aki nem. - célzott rám Harry.
- Ha szeretnéd, szívesen sikítozok neked egy sort. Úgyis most kedvem támadna üvöltözni. - gondoltam vissza egy perce anyáékra. Belül tényleg üvöltöttem.
- Nem kell, köszi, így is cseng a fülem… de… már ölelést, vagy semmi köszöntést sem érdemlek? - tárta szét karjait Harry, mire megforgattam szemeim, majd közelebb lépve hozzá átöleltem.

- Nagyon régóta nem láttalak. - suttogtam.
- Tudom. De nem azt ígérted leteszed a cigit? És miért lóbálod a cipőd a kezedben? - érdeklődött.
- Te nem azt ígérted hogy majd tartjuk a kapcsolatot? - szálltam ki öleléséből.
- Én próbáltalak keresni…
- Aha, persze… Mindegy. Az a lényeg, hogy most 3 év után újra látlak. - igyekeztem mosolyogni, majd ledobtam a cigit, visszabújtam a cipőmbe ( persze nem teljesen, hanem csak papucs szerűen) és eltapostam.
- Te is hiányoztál. - kacsintott egyet.
- Ki mondta hogy hiányoltalak?
- Jaj, Sher… ne izélj már. Biztos hogy hiányoltál, és gondoltál rám. - ragadott meg, és újra magához ölelt.
- Azt nem mondtam, hogy nem gondoltam rád. De inkább haragudtam mint hiányoltalak.
- Haragudtál? - csodálkozott.
- Igen, hogy egy szó nélkül itt hagytál. Azt hittem ennél többet jelentek neked. - toltam el magamtól, majd igyekeztem a szemébe nézni.
- Sokat jelentesz nekem, ezt te is tudod. - felelte rezzenéstelen arccal.
- Annak ellenére elég jól itt hagytál. Semmi „helló, turnéra indultam az irtó népszerű bandámmal, ne keress…”

- Azt szeretted volna ha így búcsúzok el? - mosolyodott el.
- Nem. - vágtam rá azonnal.

- Tudod hogy a búcsúzkodás nem az erősségem…. - sütötte le a szemét.
- Igen, tudom. - bólintottam aprót. - De azért igazán szólhattál volna hogy turnézni mész…
- Tudom, és sajnálom. Túlléphetnénk ezen? - pillantott felém kérdőn. - Mit keresel errefelé hajnali 4 órakor?
- Ezt én is kérdezhetném tőled.
- Lerobbant a kocsim. - mutatott a kocsijára.
- Én pedig örültem hogy elszabadulhatok otthonról. - válaszoltam, majd Harry rákérdezett hogy ez meg mit jelent így szépen elmeséltem neki az egész kis történetet apu félrelépéséről…